Zöldséges, tepsis töltött káposzta

By: KSS ZSZS | Étel kategória: Föétel | Share

Hozzávalók

5
6
7

főre

  • káposztalevél - 6 db
  • tojás - 2 db
  • zabpehely - 4.5 evőkanál
  • brokkoli - 1 kis fej
  • cékla - 3 kis fej
  • olaj - 0.5 dl
  • sűrített paradicsom - 2.5 dl
  • őrölt fekete bors
  • szárított oregánó
  • morzsolt bazsalikom
  • édesítőszer

Lépésről lépésre

  1. A céklát megmossuk, de nem pucoljuk meg. Egy kivajazott hőálló tálba tesszük, és alufóliával letakarva 150 fokos sütőbe tesszük kb. 30-40 percre.
  2. Ezalatt a brokkolit egészen kicsi darabokra szedjük, majd olajon egy serpenyőben, fedő alatt megpároljuk. Egy lábosba felteszünk vizet főni. A vastagabb káposztalevelek erezetéből vízszintesen vágjunk le keveset. Tegyük a leveleket a lobogó vízbe, és hagyjuk benne pár percig, majd tartsuk hideg víz alá.
  3. Ha a céklát vegyük ki a sütőből, mikor kihűlt, pucoljuk meg, és vágjuk kis kockákra. A zöldségeket a tojással és a zabpehellyel tegyük egy tálba, fűszerezzük ízlés szerint, majd gyúrjuk masszává.
  4. Vegyünk egy káposztalevelet, fektessük a tenyerünkbe, rakjunk rá a zöldségkeverékből, egyik oldalát hajtsuk picit be, tekerjük fel, nyitott oladlát pedig egyik ujjunkkal dugdossuk be a töltésbe. Rakjuk abba a hőálló tálba, amiben a céklát pároltuk.
  5. A sűrített paradicsomot kevés édesítőszerrel és pár evőkanál vízzel keverjük ki, és öntsük rá a káposztákra. Nagyjából 30 perc alatt alufóliával letakarva süssük össze.

Hozzászólások